1965 október 13.-án rögzítette a Who együttes a My Generation című nótát, amellyel az angol slágerlista második helyére jutottak fel.
"Who's next ? - Ki a következő ?"
Kevés olyan együttes van a rock történetében amely annyira tele lenne ellentmondásokkal mint a The Who. A formáció négy tagja, négy erőteljes, de egymásnak teljesen ellentmondó személyiség. Mindez szorosan hozzátartozik az együttes sikereihez de kudarcaikat is ebben kell keresnünk. A 60-as évek meghatározó figurái voltak és a 70-es években készült munkáik a zenetörténet szerves részét képezik. A négy zenész már az iskolában együtt muzsikált. Első komoly próbálkozásuk 1962-ben a Detours nevű formáció volt. A zenével amit játszottak nem is volt baj, ám az együttes neve semmitmondó volt. Rövid ideig próbálkoztak High Numbers néven, majd a végleges névválasztás eredményeképpen ők lettek a The Who. A négy ifjúban sok tehetség rejlett, ezt fedezte fel két producer, akik egy filmhez kerestek igényeiknek megfelelő zenekart. 1965-ben megjelent első nagylemezük, amelynek címadó dala, a My Generation ezen időszak fiataljainak egyik legnépszerűbb dala, mondhatni proteszt jellegű himnusza lett. A Who a komoly, politikai témájú szerzemények mellett a slágeresebb számoknak is hagyott helyet, mint például az I Can't Explain, az Anyway, Anyhow, Anywhere, a Substitute, a Happy Jack és talán a legkedvesebb, játékos dal, a Pictures Of Lily.
A dallamosabb számokat kezdték követni a rockosabb, keményebb nóták. A menedzsment hatására kialakult a Who imágója. A zenészek őrjöngtek a színpadon s a hangszeres szólók után gyakran összetörték a gitárt vagy a dobot. Bár ez a magatartás nem állt messze a zenekar tagjaitól, azért inkább üzleti fogás volt. A rockbiznisznek jó reklám volt, hogy az egyszerű sorból kiemelkedett rockzenészek mennyivel többek mint az átlagember. A gitártörés ettől fogva jelkép lett. A Who zenéjének korai 1964-68-as rhythm & blues korszakát a Magic Bus című lemez zárta le. Az addigi, főleg populáris zene helyett új, stílusteremtő rockzenével próbálkoztak. Megírták a Tommy-t, az első rockoperát. Ez a dupla lemez igazi rockzenei remekmű, amely a Who talán legértékesebb alkotása. A Tommy-t Ken Russel 1975-ben filmre vitte. A filmben a Who tagjain kívül szerepelt Jack Nicholson és Eric Clapton is.
1969 augusztusában az együttes hírneve tovább nőtt azzal, hogy résztvevője lehetett a Woodstock-i fesztiválnak. Az első este fellépő Who elvarázsolta a hallgatóságot. A zene jól szólt, Pete Townshend szólói és az eközben véghezvitt tornamutatványok elbűvölték a rajongókat, hát még az, hogy a fellépés végén a gitáros leakasztotta hangszerét és a több száz fontot érő gitárt egy elegáns mozdulattal behajította a közönség sorai közé.
A zenekar a 70-es években sem vesztett népszerűségéből. Kis változásokkal, de ugyanazt a jó zenét produkálták. 1971-ben megjelent a legendás Who's Next című album, amely rocktörténeti érdekesség. A lemez borítóján a négy zenész éppen "sürgős dolga" végeztével távozik egy nagy kőhasábtól. 1973-ban ismét egy dupla lemezzel és egyetlen gondolatcsoport köré írt, tematikus LP-vel jelentek meg, ez volt a Quadrophenia, mely filmen is látható volt 1979-ben. A zenekar továbbra is járta a koncerteket és a bulikat. Egy ilyen buli után történt még korábban, hogy a bolondos dobos, Keith Moon Bentley márkájú kocsijával halálra gázolta saját sofőrjét. A folyton bohóckodó dobos sajnos a drog rabja volt, 1978 szeptember 7-én kábítószer túladagolás következtében hunyt el. A többiek illően meggyászolták társukat, de úgy döntöttek, hogy nélküle is folytatják munkájukat. Kenny Jones-szal a Small Faces egykori dobosával kiegészülve további korongokat adtak ki, de sikerük már nem volt a régi. 1979-ben megjelent a The Kids Are Alright című film, amelynek témájául az együttes addigi története szolgált.
A 80-as évek nem kedveztek a Who-nak. A banda öregedő zenészeivel már nem tudott az ifjúsághoz közelférközni. 1982-ben megtartották búcsúkoncertjüket és húszéves fennállás után feloszlottak. Ezzel azonban nem ért véget a Who története, mert ezt követően, főleg Daltrey és Entwistle erőfeszítéseinek köszönhetően még néhány koncertturné erejéig, illetve néhány lemezfelvételre még összejött a banda. Utoljára 2002-ben indultak hosszabb turnéra, melynek eredményeképpen egy élő lemezfelvétel is napvilágot látott.
2002 június 27.-én John Entwistle-t, az együttes 57 éves basszusgitárosát egy amerikai turné közben, egy Las Vegas-i hotelszobában érte utol a halál kokain túladagolás miatt - derül ki a halottkém jelentéséből. Hamar megtalálták az utódját Pino Palladino sessionzenész személyében. 2006-ban még kiadtak egy stúdióalbumot Endless Wire címmel, mely saját zenei motívumaiknak feldolgozásaira épült és egyben az együttes búcsúalbum is lett, A Who mindezek mellett egyike marad a rock legendás és örök életű zenekarainak.
