A TEN YEARS AFTER 1967-ben alakult angol blues rock együttes volt.
"Egy kis visszaemlékezés az 1970-es szegedi Fortuna együttesre is".
Az angol Alvin Lee szólógitáros és Leo Lyons basszusgitáros a Beatles tagjaihoz hasonlóan a hamburgi szórakoztató negyedben szereztek gyakorlatot és a megfelelő tapasztalatok birtokában Angliába visszatérve 1966 végén Rick Lee dobos és Chick Churchill orgonista bevonásával megalakították a Ten Years After együttest. Nevük azt sugallta, hogy tíz évvel megelőzik saját korukat – s ez aligha tűnt nagyképűségnek. Az énekes-gitáros Alvin Lee hamarosan megkapta a kritikától "a nyugat leggyorsabb kezű zenésze" címet. Az együttest szerződtette a Decca/Deram kiadó és 1967-ben megjelentette első albumát, amelynek címe - ahogyan egyesek mondták - "fantázia nélküli volt", amely csupán az együttes nevét viselte. A korongra a blues alapok mellett a rock frissessége volt a jellemző.
Alvin Lee nemcsak kiváló gitárosként, hanem jó rockhangjával is színfoltja volt a Ten Years Afternek. Újabb és újabb lemezeik készültek, a siker is hozzájuk pártolt. Az 1968-as Undead már világsikert jelentett. Az "I'm Going Home" című szám felkerült a slágerlisták élvonalába és ezzel a számmal lett a csapat a woodstocki fesztivál egyik hőse. Graham Bill meghívására 1968-ban New Yorkban léptek fel több alkalommal, Jimi Hendrix és Janis Joplin társaságában, fantasztikus örömzenét produkálva. Harmadik albumuk címéül Stonedhenge-et, Anglia ősrégi, titokzatos kőépítményét választották, amely mind a mai napig ellenáll a szélnek, viharnak és az időnek. A címmel a maradandóságra és zenéjük titokzatosságára egyaránt utaltak. Albumaik közül igazi mérföldkő volt az 1969-ben megjelent Sssshhhh, mely album ma is a blues rock egyik alappilérének számít. Ezt követte az élő Recorded Live című 1973-as korong.
1969-ben azon kevés angol együttes között voltak, akiket meghívtak Woodstockba, az amerikai fesztiválnyarak utolsó, legendás eseményére. A Ten Years After este lépett fel, így a bizsergető rockzene mellett a látványelemek is érvényesülhettek. Előadásuk fénypontja az "I'm Going Home" előadása volt, amelyben Alvin Lee mind énekesi, mind gitárosi képességeit csillogtatta a 400.000-es tömeg előtt. A korszak Ten Years After számai egy egész korosztályt tartottak lázban és váltak egy nemzedék rockhimnuszává: a Good Morning Little Schoolgirl, az I Can't Keep From Crying Sometimes, a Choo, Choo Mama, a Without You, a Positive Vibrations, a Love Like A Man, a Hear Me Calling, az I'm Coming On, a My Baby Left Me és a többiek. A Ten Years Afterről általánosságban elmondható, hogy inkább a koncerteken alkottak nagyot. Nevezetes koncertjeik közül – a már említett Woodstockon kívül - kiemelkedett fellépésük a londoni Marquee klubban, a Royal Albert Hallban, a Wight szigetén, a tokiói Budokanban és Torontóban.
A hatvanas években a TYA a hippik "béke - szeretet - szabadság",a peace-love-freedom gondolatának egyik fő angliai hirdetője volt. A hatvanas évek, a filozófiai és, társadalmi mozgalmak elmúltával a közönség zenei ízlése kezdett elsekélyesedni, és a tartalom helyett az üres forma felé fordultak. Lezárult egy boldog, nagyszerű korszak. A Ten Years After korongjaira ugyan nagyszerű zene került, de a közönség egyre kevésbé akarta ezt a zenét meghallgatni. A Rock and Roll Music to The World volt az utolsó sikeres lemezük, 1974-ben megszűnt a Ten Years After és Alvin Lee szólóban saját lemezzel és új társakkal próbálkozott. 1988-ban újra létrejött a Ten Years After. A régi fiúk öregebbek lettek, de változatlanul fiatalos zenét játszottak, a. fiatalság szívesen járt koncertjeikre. Hosszabb turnékat szerveztek melyen új albumukat az About Time-ot népszerűsítették. 1990-ben Budapestre is eljutottak.
2000 után Alvin Lee helyére a huszonéves Joe Gooch került, akinek gitártudását mind a szakma, mind a rajongók elismerték, ám énekhangja elmaradt a nagy elődjétől, emiatt sok Ten Years After rajongó nem tekintette autentikusnak a formációt. Az új felállásban készült lemezek azonban népszerűek voltak és kedvező volt a szakmai visszhangjuk is. A Ten Years After az új évezredben többször adott nagysikerű koncertet Magyarországon. Itt volt a zenekar 2003-ban Budapesten, 2004-ben a Szigeten (Alvin Lee-vel), 2006-ban Pakson a Gastroblues fesztiválon, 2008-ban az A38 Hajón, 2011-ben pedig a Barba Negra klubban. adott koncertet már Joe Gooch-csal és Alvin Lee egykori társai jóval többet nyújtottak mint „egyszerű mesteremberek"
És a végére egy kis szegedi emlék a Fortunától. A zenekar a 70-es években sorra játszotta a nagysikerű Ten Years After számok feldolgozásait a szegedi klubokban, és a méltán népszerű újszegedi Vigadóban, ahol gyakran előfordult, hogy az alig több, mint 2 perces számokból hosszú - gitár, basszus improvizációkkal és dobkiállásokkal tűzdelt - több, mint tízperces darabok születtek az akkori felállás: László György (szólógitár), Szaniszló László (basszusgitár), Bodó József (dob) és László István (ritmusgitár, ének) előadásában.
És a legvégére egy nagyon szomorú hír: 2013 márciusában, 68 éves korában elhunyt a Woodstock egyik hőse, a brit blues rocker, a Ten Years After egykori gitáros énekese, Alvin Lee, aki a hivatalos honlapon megjelent információ szerint egy rutinműtétet követően, a fellépett komplikációk következtében vesztette életét.
