"Ha Jason a fia lenne, régen kitagadta volna"
2020. június 30. írta: teacher45

"Ha Jason a fia lenne, régen kitagadta volna"

Donovan Philip Leitch 1946.május 10-én született a skóciai Glasgow-ban. Csak tíz évet töltött szülőhazájában. Szüleivel Londonba költözött. Még itt nagy hatással volt reá hazájának történelme, a mesék, legendák, mondakörök hangulata. Dalaiban ekkor még főleg ezekről a témákról énekelt kellemes hangján, amelyet akusztikus gitárjának kíséretében adott elő.

1964-ben sikerült szerződést kötnie a PYE-jal és megjelent első nagylemeze, a Catch The Wind. Alkalmanként fellépett tv műsorokban is. Egyre többen figyeltek rá, hiszen érthető, mindenki számára könnyen emészthető, emberközeli zenét játszott. Érdekes módon protestsongjaival és protestfolk dalaival akkor tűnik fel amikor már javában tombol a világban a beat őrület. Dalaiban éppen úgy tudott végsőkig komoly problémákkal foglalkozni, mint ahogyan gyerekdalokat is írt.

Colours című kislemeze után meghívták Amerikába a Newport Folk Fesztiválra, ahol az USA első számú folkzenésze, Bob Dylan is fellépett. Mivel zenéje hasonlított Dylan stílusához, ezért a kritika igazságtalanul Bob Dylan utánzóként, a "szegény ember Bob Dylan"-jeként emlegette Donovant. Ő volt az első protest előadó akivel hosszabb TV műsort készítettek az akkori Anglia legismertebb beatműsorában, a Ready Steady Go-ban. Nyíltan vallotta, hogy zenéjére Woody Guthrie volt a legnagyobb hatással, és hogy mindenekelőtt a politikai témák érdeklik.1966-ban maxi lemezt készített, amelynek nagy sikere az Universal Soldier lett. Két 1967-ben megjelent albumát Mickie Most és John Cameron produceri munkája segítette. A Sunshine Superman című alkotása mérföldkő lett zenéjében. Ezt két érdekes kislemez követte, amelyek címe egy-egy szójáték: Mellow Yellow, Hurdy Gurdy Man. Ezután megjelentetett egy dupla albumot, amelyen Guru Maharishi Yogi tanaival és a Flower Powerrel, a "Virághatalom"-mal kapcsolatos gondolatainak adott helyet. A hippizmus fénykorában még sokan hittek egy békés, jobb világ eljövetelében és összetartozásukat, békeszeretetüket fejezték ki a ruhájukba és a hajukba tűzött virágokkal.

E kor nagy kedvence, népszerű sztárja lett Donovan, aki újabb hangok keresésével próbálta bővíteni kifejezőképességét. Egy ilyen kísérletezés eredménye lett a Barabajagal, amelyben olyan kiváló zenész működött közre, mint Jeff Beck. A sztár 1970-ben kísérőzenekart szervezett Open Road néven, s ugyanilyen címen kiadott lemezen Donovan érdeklődése a kelta népzene felé irányult. Ettől kezdve filmzenéket írt, sőt szerepeket is vállalt. Többek között ő írta Zefirelli: Nap fívér, Hold nővér- jének zenéjét. 1981-ben fellépett a cambridge-i folk fesztiválon, továbbá Budapesten is koncertezett. Másfél évtizednyi hallgatás után 1996-ban újra feltűnt a neve de zenéje immár nem váltott ki igazi visszhangot.

Önéletrajza 2005-ben jelent meg: "The Autobiography: Hurdy Gurdy Man" címmel. Három évvel később egy igényes pályakép készült róla DVD-n; a Sunshine Superman The Journey Of Donovan minden eddiginél teljesebb összefoglalója életének és pályájának. Ritka vagy soha nem látott felvételeket tartalmaz, s látható rajta a Beatles, Bob Dylan, Pete Seeger, Arlo Guthrie, Jimmy Page, Jeff Beck és mások társaságában. Szerepel, rajta az összes korábbi sikere, néhány, korábban ki nem adott dallal; a 40 oldalas kísérőfüzete maga is kuriózum. Donovant 2011-ben beiktatták a Rock Halhatatlanjai közé.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://music.blog.hu/api/trackback/id/tr3015974480

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása